Bőrös sertéscomb

Hozzávalók

Húsok: Másfél, két kg bőrös sertéscomb.

Zöldségek: Két fej vöröshagyma

Egyéb: két evőkanál zsír, só, bors, őrölt pirospaprika, majoránna.

Elkészítés:

A húst jól megmossuk, a bőrös részét éles késsel jól beirdaljuk, és zsírral kikent sütőlábosba tesszük. Érdemes olyan lábost választani, amelyik nem sokkal nagyobb, mint a hús, szinte éppen csak elfér benne. A húst ezután jól megsózzuk, borsozzuk, és jól bedörzsöljük őrölt pirospaprikával meg majoránnával is. A maradék zsírt a tetejére tesszük, alufóliával jól lefedjük, és zsupsz be a sütőbe. A munka nagy részét már el is végeztük.

A bőrös sertéscomb elkészítésének az a titka, hogy nagyon hosszú ideig, és nagyon kis tűzön kell sütni. Kb. három óra hosszat nagyon kis fokozaton ( a gáztűzhelyek legkisebb fokozatán ) sütjük. Közben néha érdemes azért megnézni, nehogy elfőjön róla a víz, és vagy kétszer kivenni, és a húst megfordítani. Amikor a hús megsült, - szinte szétomlik, ha villát szúrunk bele - az alufóliát levesszük, újra megszórjuk majoránnával, sóval, borssal, és ha szükséges, a hús bőrös tetejét kissé megpirítjuk a sütőben.

Köretnek krumplipürét, savanyúságnak kovászolt uborkát, vagy csalamádét adhatunk hozzá.

Napi hírek

Kezdőlap

Hírek

Puzzle játékok felnőtteknek

Puzzle játékok gyerekeknek

puzzle.missilis.hu

Napi hírek

Tetris

Blobtwist

Retronoid

Twiddlestix

Planet Gobbler

jatek.missilis.hu

Ötletgyűjtemény

Oktató, vidám játékok

Balesetvédelem

Főzzünk együtt!

Mesetár

Napi hírek

gyerek.missilis.hu

Levesek

Húsételek

Tészták

Sütemények

Szendvicsek

Disznótor

recept.missilis.hu

Napi hírek