A Húsvéti nyúl - Avagy a Pannon Nyuszi története

A tél végén a szokásos influenzajárvány elérte az unokámat is, nagy pánik volt, orvos, orvosság meg minden, a gyerek szépen javult. A nagy baj az volt, hogy az iskolai farsang a betegszabadsága utolsó napjára esett és féltünk egy esetleges visszafertőzéstől, mivel ott egyszerre találkozott volna az iskola összes diákjával, meg másokkal is. Tárgyalni kezdtünk, a végeredmény egy nyúl lett.

Tehát a gyerek beleegyezett abba, hogy nem megy el a farsangi bálra, nem fog veszekedni, de akkor belátható időn belül kap egy nyulat, amit a házba persze nem hozhat be, de a kertben és a fáskamrában tarthatja.
Harmadnap az iskolából hazafelé jövet megemlítette, hogy jó üzletet kötött a nyúllal.
Ez volt az első célzás, amit aztán több követett (megkérdezte például teljesen váratlanul, hogy milyen színű is lesz az a nyúl, mindenhol olyan könyveket találtam, ami a nyúlnál volt kinyitva stb.).
Egy idő múlva kezdtem komolyan venni a fenyegetettséget, elkezdtem utánajárni a nyúlnak, a nyúlól alkatrészeinek, anyagainak, valahol a lelkem mélyén mégis reménykedtem abban, hogy az unokám elfelejti az egészet és maradunk a Pannon Puminál. A vaskereskedő, akinél érdeklődtem a nyúlketrecre felszerelendő rács után, persze felvilágosított, hogy reménytelen az ügy, a gyerekek ilyesmit úgysem felejtenek el.

És egyszer eljött a nagy nap sok munka (nyúl felkutatása, nyúlketrec készítése, alom és élelem beszerzése a ketrec berendezésének beszerzése stb.) és várakozás után, végre elmentünk a Nyulászhoz, kiválasztottuk a nyulat és hazavittük. Nos ekkor tört ki a vihar: a pumi észrevette az új jövevényt és azonnal játszani akart vele. A nyuszi meg rettenetesen megijedt, ő ilyet még nem látott, szemmel láthatóan reszketett a félelemtől. A lányom ekkor felkapott egy vödröt az udvaron és beletette a nyulat, aki kezdett megnyugodni, vélhetően biztonságban kezdte érezni magát. Az lett a dolog vége, hogy a kutyát bezártuk, a nyulat meg elszállásoltuk a ketrecében.

Másnap megsétáltattuk a nyuszit az udvaron, nagyon élvezte, legelte a füvet, megpróbált elszökni, de hát kicsi még, az unokám is utolérte. Csinált neki pórázt, azzal is sétáltatta, a pumi meg őrjöngött az udvarában, ahová előrelátóan bezártam. A végső menedék persze most is a vödör maradt.

Pár napra rá az unokám kitalálta, hogy a nyuszinak nagy a körme és hogy kopjon sétáltassuk meg az utcán a járda aszfaltján, akkor majd a körme legömbölyödik, nem tud karmolni. Azóta az unokám és a lányom sétáltatják a nyulat. Ha látnak az utcán egy fiatal nőt a hóna alatt egy kék színű felmosó vödörrel, egy kisgyerekkel, esetleg egy nyúllal akkor ők azok: sétáltatják a nyulat. Ha a nyulat nem látják, akkor az elbújt a vödörben.