Rakott palacsinta

Ezt az ételt akkor érdemes készíteni, ha előző nap palacsintát készíettünk, és nem fogyott el az egész.
Tervezhetjük úgy is, hogy többet készítünk, mint amennyit a család elfogyaszt, és a következő nap ez lesz az ebéd.
Nagyon finom étel, vacsorára, vagy ebéd utáni édességnek is nagyon jó.

Hozzávalók:

A már kisütött palacsinták

A tölelékhez:

10 dkg dióbél, egy evőkanál cukor, baracklekvár ( ha nincs baracklekvárunk, más lekvár is megteszi, azzal is nagyon finom). A dióbelet, ha nincs diódarálónk, a konyhai aprítóba tegyük a cukorral együtt és pillanatok alatt megőrölhetjük.

A tetejére:

2 tojás fehérje, egy evőkanál cukor.

Elkészítés:

A palacsinták felét a cukorral elkevert darált dióval, a másik felét baracklevárral megtöltjük. A felgöngyölt palacsintákat kb. két ujjnyi vastag darabokra vágjuk, és felváltva beletesszük egy kivajazott, vagy kizsírozott tepsibe.
A két tojásfehérjét fém habverőüstbe tesszük, hozzáadunk egy evőkanál cukrot, elkezdjük verni, majd amikor félig felverődött, gőz fölött (ezt úgy kell, hogy egy lábasban vizet forralunk, és a habverőüstöt ráhelyezzük, vigyázva, hogy a vízbe ne érjen az alja, csak a gőz érje, és így verjük tovább a habot) teljesen felverjük. A felvert tojáshabot a palacsintákra kenjük, majd a sütőben nem túl nagy lángon átsütjük.

Nagyon finom, és ha már van készen palacsintánk, pillanatok alatt elkészíthető.

Napi hírek

Kezdőlap

Hírek

Puzzle játékok felnőtteknek

Puzzle játékok gyerekeknek

puzzle.missilis.hu

Napi hírek

Tetris

Blobtwist

Retronoid

Twiddlestix

Planet Gobbler

jatek.missilis.hu

Ötletgyűjtemény

Oktató, vidám játékok

Balesetvédelem

Főzzünk együtt!

Mesetár

Napi hírek

gyerek.missilis.hu

Levesek

Húsételek

Tészták

Sütemények

Szendvicsek

Disznótor

recept.missilis.hu

Napi hírek